Szladovics Vilmos Gusztáv
Szladovics Vilmos Gusztáv 1931. január 10-én született Nemesrádón. Korán kapcsolatba került a festéssel, rajzolással. A Magyar Iparművészeti Főiskolán 1956-ban diplomázott belsőépítész szakon. A Kereskedelmi Tervező Irodánál helyezkedett el, mint belsőépítész, de a festéssel nem hagyott fel. 1969-től Németországban élt. Először, mint vásártervező építész tevékenykedett. 1972-től már elsősorban festői alkotómunkát végez, de emellett számos építészeti megbízásnak is eleget tett. Többek között részt vett a bonni metró tervezésében is. 1976-tól Düsseldorf egyik neves belvárosi galériájának, az EP Galériának állandó kiállító festője. Képeit Európa több országában is megtekinthették. 2003-ban hazatele-pedett, Budapesten élt. 2008. augusztus 24-én hunyt el Budapesten. Végakarata szerint szülőfalujában helyezték végső nyugalomra. Magyarországon 1963-ban állított ki utoljára. Munkái szinte teljesen ismeretlenek a szakma és a nagyközönség előtt.
Feledy Balázs