English version
Szabó Vladimír meghívó 
        előlapja
Victor Vasarely
1906. április 9-én született Pécsett.

 

Művészeti tanulmányait 1927-ben a Podolini Volkmann rajziskolában kezdte, 1928-ban Bortnyik Sándor Műhelyében folytatta. 1930-ban Párizsban telepedett le, ahol először reklámgrafikával foglalkozott. A háború után Arcueil-be ment, 1961-ben költözött Annet- sur- Marne-ba, ahol élete végéig lakott. Festészete 1944-től bontakozott ki. 1955-től művészetelméleti írásai jelentek meg, majd faliszőnyegeket tervezett, művészfilmeket készített. 1960-tól világhírnevet szerzett, az Op Art művészet megteremtőjeként tisztelik. Stílusának számos követője van, iskolát hozott létre. Sikerei csúcsán műveiből több múzeum létesült: Franciaországban Gordes és Aix-en-Provence városában, Magyarországon Pécsett és Budapesten. Oslóban és New Yorkban Vasarely Center címen látható állandó kiállítása. Számos magas kitüntetés, kiállításokon elnyert aranyérmek, nagydíjak öregbítik hírnevét, New Orleans, Villeparisis, Pécs; Aix-en-Provence díszpolgára, a Cleveland-i egyetem díszdoktora; a Francia Becsületrend lovagja és tisztje. Felvett francia állampolgársága mellett mindvégig megőrizte magyarságát. Magyarországi indulására,

itt kialakult szemléletére az 50-es évekig találunk hivatkozásokat. 1930-1938 között jelentek meg az axonometrikus szerkezetű kompozíciói (Paros, Royda, Zilah). Munkásságát különböző korszakokra osztotta. Az 1930-tól 1947-ig művelt festészetét tév-utaknak minősítette. A gömbölyded és elliptikus formák, amelyek a tengermosta kavicsok emlékét idézik (1947-54) a Belle Isle nevet kapták. A vonalas szerkezetű művek a Fekete-fehér (1951-63) és a Vonal periodus (1966-76) példái. A Vega csoport változatai a síkból kidomborodó, vagy a mélybe visszahúzódó, perspektivikus hatású művek (Vega-Sakk, 1968-69). Képépítési módszerének elve, hogy a szín és a forma azonos minőség. E kettő együtt az a plasztikai egység, amelyből kialakította szín-forma abc-jét. Felismerte a sokszorosított műben rejlő értéket, s tagadta az egyedi alkotás kiváltságát. Színes város elképzeléseinek megvalósulását szerte a világon számos épület és köztéri plasztika őrzi.

Egyéni kállítások
1930

Kovács Á. Galéria, Budapest

1933

Ernst Múzeum, Budapest

1944

Denise Renée Galerie, Párizs (1946, 1952)

1954

Palais des Beaux-Arts, Bruxelles

1956

Blanche G. Stockholm

G. Der Spiegel Köln

1958

Fried Gallery, New York

M. Nacional de Bellas Artes, Buenos Aires

M. de Arte Moderno, Montevideo

1959

Kunstmuseum, Caracas

1961

Artek G., Helsinki

World House Gallery, New York

Hannower Gallery, London

1962

The Pace Gallery, Boston

1963

Taft Museum, Cincinatti

Kunst Kabinet, München

1964

The Pace Gallery, New York

Brook Street Gallery, London

Gemeente M., Den Hag

1966

Galerie Denise Renée, Párizs

Galerie Aktuell, Bern

1968

Sidney Janus Gallery, New York

G. Prizmat, Krakkó

G. Suvremene, Zágráb

G. Del Leone, Velence

Fészek Klub, Budapest

1969

Centre de Culture, Neuchâtel

G. R. Métras, Barcelona

Janus Pannonius Múzeum, Pécs

Műcsarnok, Budapest

1970

Galerie Veranneman, Bruxelles

Állandó Múzeum, Gordes

1971

Kunsthalle, Köln

Minami G., Tokió

1973

G. Moos, Toronto • Galerie Moser, Graz

M. d'Art Moderne de Mexico

The Goodman Gallery, Johannesburg

1974

Minami G., Tokió; Heller Gallery, London

1975

G. Theo, Madrid; G. Bel'Art, Stockholm

1976

Múzeum, Tel Aviv; Állandó Múzeum, Pécs

Állandó Múzeum, Aix-en-Provence-i Alapítvány

1977

G. Nordenhake, Malmö

1978

Vasarely Center, New York

1979

Phoenix Art Museum, Arizona

1980

Art et Energie, Fondation Vasarely, Aix-en-Provence

Junior Galerie, Bécs

1983

Szépművészeti Múzeum, Budapest

Zichy-kastély, Budapest

2008

Op art és kinetikus művek, Váczy Péter Gyűjtemény,

Győr.